A hétvégén rendezték meg az Indycar 3. fordulóját aminek Long Beach adott otthont, összesen 85 kört kellett teljesíteniük a pilótáknak. Előzetesen Colt Herta tűnt nagy esélyesnek.
Egészen az 56. körig tartott Herta uralma. Ugyanis az egyenetlen utcai pályán egy kanyart elfékezett és a falhoz csapta az autót az Andretti Autosport pilótája, ami után fel kellett adnia a futamot. Így megörökölte Josef Newgarden az első helyet aki mögött szorosan a spanyol versenyző Alex Palou követett, majd harcoltak is egymással de a sorrend maradt.
A 60. körben történt egy furcsa eset, amikoris Simon Pagenaud és Takuma Sato összeakadt a delfines szökőkútnál és Pagenaud olyan szerencsétlenül járt, hogy a szökőkút körüli virágágyáson kötött ki, ahonnan saját erőből nem is tudott lejönni az autóval.
19 körrel a vége Marcus Ericsson a 3. helyről csúszott neki a falnak és esett ki. Tőle Romain Grosjain vette át a dobogó legalsó fokát érő pozíciót. Ezután Grosjain próbálkozott előrébb jönni a lágyabb, gyorsabb gumikon, és sikerült megelőznie Palout aki a keményebb abroncsokat használta.
A verseny végén Jimmie Johnson és Christian Lundgaard kerültek a falba ami miatt sárga zászlót intettek. A sárga szakasz után már csak 5 kör volt hátra és Grosjean próbálta kihasználni a lehetőséget, de Newgardent végül nem sikerült megelőznie. Tehát Josef Newgarden, Romain Grosjean, Alex Palou sorrendben értek be.
Videós összefoglaló:
Borítókép: Chris Jones